Város és Vadon: Flock tanulmány no1, kézi hímzéssel - keretezve
A Tajtékból továbbfejlesztett Raj képpár előtanulmánya.
hímzés és nyomat - A nyomatok szimbolizálják a folyamatban a fizikai pillanatot, a természeti világ képét, léptékét és tárgyilagosságát. A hímzés az emberi jelenlét, a megfigyelés rétege - reflektál a pillanatra, nagyítja, formálja azt, rárakódik fizikailag és értelmezésében is. A textilekbe szőtt történetek az egyik legrégebbi és legprózaibb történetmesélési hagyomány: az elbeszélő ismeretlen, az ábrázolások a közösség közös története, múltja, mondakincse alapján kapnak értelmezést. Egyszerre szenvtelen és belsőséges, távolságtartó és mégis elvitathatatlanul emberi.
2022
linónyomat kézi rátétes hímzéssel,
keretezve, antireflex üveggel
keretezett méret: 42x28,5 cm
indiai kenderpapírra nyomva
Ez a munka nagyon pontosan tudja, hogy a csend néha sokkal látványosabb, mint a hangerő. Nem tolja túl magát, nem dobálja a nézőre az üzenetet, nem akar azonnal „nagyot mondani” — inkább odahív, hogy hajolj közelebb, és vedd észre, mennyi minden történik ezen a visszafogott felületen. A kézzel készült, rostos papír már önmagában erős jelenlétet ad: nem pusztán hordozó, hanem szereplő. A szakadozott szélek, a puha anyagszerűség és a fekete háttér kontrasztja miatt az egész egyszerre hat törékenynek és fegyelmezettnek.
A középre helyezett, sötét, metszetszerű forma különösen izgalmas. Első pillantásra lehet tájrészlet, gyökérzet, korall, partvonal vagy valamilyen geológiai metszet — és pont ettől működik jól. Nem zárja le a jelentést, hanem nyitva hagyja. A vonalvezetés energikus, szinte ideges, mégsem esik szét; inkább azt érzi az ember, hogy itt a természet nem idilli képeslapként jelenik meg, hanem mint valami eleven, kusza, makacs rendszer. A finom, alig látható fehér vonalak a felső térben olyanok, mintha egy majdnem eltűnő mozgás nyomai lennének: rezgések, légáramlatok, növekedési irányok, emlékezeti karcolások. Nagyon kevés eszközzel dolgozik, de azokat fegyelmezetten és intelligensen használja.
Szakmailag az egész kompozíció ereje a visszatartásban van. Nem a motívum mérete dominál, hanem a körülötte hagyott tér. Ez a negatív tér nem üresség, hanem aktív mező: körbefogja, kiemeli, szinte színpadra teszi a grafikai elemet. A természetes fa keret szintén jó döntés, mert nem rátelepszik a munkára, hanem finoman földeli azt; nem csinál belőle szent ereklyét, de megadja neki a tárgyi méltóságot. Az egésznek van egy japános fegyelme, miközben a fekete forma mégis nyersen, szinte vulkanikusan dolgozik.
A legjobb benne talán az, hogy úgy tud komolynak lenni, hogy közben nem válik fennkölten unalmassá. Nem az a fajta mű, amelyik öt perc alatt elmagyarázza magát, majd elfárad, hanem az, amelyik elsőre csak annyit mond: „gyere közelebb.” És amikor odamész, kiderül, hogy a halk munkák között ez bizony elég magabiztos darab. Szépen bizonyítja, hogy a kortárs grafika nem csak akkor tud érvényes lenni, ha teleszór mindent gesztussal; néha egy tenyérnyi fekete forma és egy jó papír elég ahhoz, hogy az egész fal körülötte kezdjen el viselkedni.
