Marko RODICS: Dobókocka Szemű Kádár 3/1, IMM 1989

Ebben a munkában a tekintet helyére most nem emlékmű, nem jelkép és nem háztartási tárgy kerül, hanem két dobókocka. Ettől a portré egyetlen mozdulattal átfordul a történelmi komolyságból valami sokkal hidegebb és játékosabb térbe. Mintha a nézés helyén már nem meggyőződés vagy ideológia volna, hanem szerencse, számítás, kockázat és véletlen. Ez a csere nagyon pontos: a hatalom arca hirtelen úgy kezd működni, mintha minden csak dobás kérdése lett volna.

A dobókockák azért ülnek ennyire jól, mert egyszerre komikusak és kegyetlenek. Első pillantásra majdnem vicces, hogy egy ilyen hivatalos, fekete-fehér portré szemére két apró játékdarab kerül. Aztán gyorsan megérkezik az utóíze is: a játék itt nem felszabadító, hanem baljós. Olyan, mintha emberi sorsok, történelmi döntések, egész korszakok lennének visszafordítva egy asztali mozdulattá. Dobd el, és majd kiderül.

A nyers fakeret és a téglafal külön sokat ad ehhez az egészhez. A környezet szikár, tárgyszerű, majdnem barkácsolt, ettől a gesztus még szárazabb lesz. Nem nagy politikai kiabálás, inkább nagyon fegyelmezett vizuális félmondat. A kockák kicsik, de pont ott ülnek, ahol a legnagyobbat tudják ütni. Nem eltakarják az arcot, hanem átírják a logikáját.

Van benne valami nagyon pontos arról is, hogyan lesz a történelem utólag egyszerre végzetesnek és esetlegesnek láttatva. A portré marad ugyanaz, a könyvcím marad ugyanaz, a keret marad ugyanaz — csak a szemek helyére kerül két kis kocka, és ettől hirtelen minden a véletlen, a játszma és a számok nyelvén kezd el beszélni. Az ilyen munka attól marad meg, hogy egyszerűnek látszik, közben pedig nagyon sokáig dolgozik az ember fejében.