Legát Tibor: Családon belüli erőszak

Akril, vászon

2024
2 db 10x10 cm

Hátoldalon szignózva

Ebben a munkában a két kis vászon együtt működik igazán jól: nem úgy, mint két külön portré, hanem mint egy félbeszakadt beszélgetés vagy két külön irányba torzult tudatállapot. Mindkettőben ugyanaz a sötét háttér, ugyanaz a nyers, gyors ecsetkezelés és ugyanaz a szinte maszk-szerű arc dolgozik, mégis teljesen más energiát hoznak. A bal oldali fej zártabb, hidegebb, a vörös szemek miatt majdnem ragadozószerű, a jobb oldali viszont szétesőbb, zaklatottabb, mintha az arc saját maga alól csúszna ki.

Ami nagyon jó bennük, az a tömörség. Nincs semmi felesleges körítés, nincs test, nincs tér, nincs történet kibontva — csak arc, tekintet, fekete háttér és néhány brutális vonal. Ettől a két kép inkább pszichológiai jel, mint portré. Olyan, mintha valaki nem embereket festett volna, hanem két különféle belső zajt. A vörös szem, a fekete kontúr, a fogszerű fehér forma, a rózsaszínes bőrfoltok mind nagyon kevés eszközzel dolgoznak, mégis rögtön idegességet visznek a térbe.

Van bennük valami gyerekrajzos és valami kifejezetten sötét egyszerre, és pont ez a kettősség teszi őket emlékezetessé. Nem szépek a klasszikus értelemben, inkább nyersek, furcsák, kicsit támadóak. Olyan kis képek, amelyek nem díszítenek, hanem figyelnek. Mintha a falon nem két festmény lenne, hanem két rossz álom maradványa, amelyek valahogy mégis nagyon pontos formát kaptak.

Párban különösen erősek, mert a köztük lévő rés is dolgozik. Nem összeérnek, hanem feszülnek egymás mellett. Ettől az egésznek lesz egy nagyon jó, csendes agressziója: kis méret, kevés szín, egyszerű forma — mégis azonnal magukra húzzák a figyelmet. Olyan munkák, amelyek nem nagy gesztussal hatnak, hanem azzal, hogy sokáig kellemetlenül élnek tovább az ember fejében.