Legát Tibor: Önarckép kék gázálarcban ("Ott fent a kék, a kék a terepszín")

1988-ban írtam meg az Ígéret földje című szövegem első változatát (a végső 1992-ben jelent meg a Kézi-Chopin együttes hasonló című lemezén), innen származik a címben szereplő idézet, a teljes versszak ez:

És ha egy angyal a földre száll
Arra gondol, hogy kincset
Kék színű zubbony és glória
Neki kell valamit hazudnia
A palackban cukrozott formalin
Ott fent a kék, a kék a terepszín


A furcsa az, hogy 35 év után sem változott a véleményem a „mennyek országáról”: az ember nemcsak a földi, de – ha van ilyen – az égi valójában sem tud megváltozni; a mennyei csatákat ugyanúgy szirénaszó kíséri, lövészárkok vannak és bombázások, a különbség mindössze annyi, hogy a folyamat nem úgy ölt testet, nem úgy tárgyiasul, mint itt a földön. Odafent a semmi kékségében élnek az emberek, nincs testük, nem látják a másikat, az identitásuk, gondolkodásmódjuk azonban megmarad; emiatt ugyanaz a folyamatok történnek meg spirituális formában, amelyek földön is történnek. És az emberi lelkek efféle láthatatlansága is véges, ezért ugyanúgy meghalnak, mint az hús-vér emberek. De mielőtt ez bekövetkezne, ugyanúgy áhítják a földi létet („paradicsomot”), ahogy mi a mennyországot. Ezért a kék gázálarc természetes jelképes, arra utal, hogy én még itt, a paradicsomban készülődöm az utazásra.

Akril, vászon, keretben
40 x 30 cm