Szofink: Varjak

15x21 cm marker papír
2024

Ebben a rajzban az a nagyszerű, hogy teljesen természetesen kezeli a képtelenséget. Két madár beszélget, az egyik sállal és táskával, a másik könyvből olvas fel valami hivatalosnak tűnő tudást, és közben szóba kerül a fészekadó. Már maga ez a szó is zseniális: annyira hétköznapi bürokratikus magyar képződmény, hogy attól azonnal működni kezd az egész jelenet. A madarak nem mesebeli figurák itt, hanem olyanok, mint két szomszéd vagy rokon, akik teljes komolysággal tárgyalják a legújabb abszurd terhet.

A humor attól ennyire jó, hogy végig száraz marad. Nem nyomja túl a poént, nem akar harsány lenni, egyszerűen csak odateszi ezt a kis madárközéleti helyzetet, és kész. A „Madár közlöny” feliratú könyv külön ajándék: egyetlen részlettel felépít egy komplett alternatív társadalmat, ahol a madaraknak saját hivatalos lapjuk van, és nyilván saját adónemeik is. Ettől a rajz nem csak vicces, hanem valahogy meglepően kidolgozottnak is hat a maga minimális eszközeivel.

Külön szerethető, ahogy a figurák viselkednek. A sálas madárban van valami enyhén aggodalmaskodó, kispolgári tartás, a másikban meg az a típikus „olvastam, tehát tudom” magabiztosság. A kis táska, a csőrök iránya, a lábak esetlensége, a lila és a sárga kontrasztja mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez ne csak egysoros geg legyen, hanem kis társadalmi jelenet. Olyan, mintha egy villamosmegállói panaszkodást látnánk, csak szárnyas szereplőkkel.

Van benne valami nagyon jól eltalált magyar abszurditás: az a világ, ahol még a természet sem menekül a szabályozástól, az emelésektől és a közlönyöktől. Ettől a rajz egyszerre könnyű és pontos. Először a poén ül, aztán utána az egész hangulat: a kisemberi bosszankodás, a hivatalos nyelv groteszksége, és az a felismerés, hogy ezt a jelenetet valójában túl könnyű elképzelni emberi szereplőkkel is. Pont ezért marad meg.