Tizennyolcadik fejezet

gouache, papír

hátoldalán szignózva

20x14cm

Ez a munka attól érdekes, hogy nem üres papírra kerül a rajz, hanem egy már eleve jelentéssel terhelt könyvoldalra. A nyomtatott cím és a szöveg rögtön ad egy kész, patinás, irodalmi keretet: lezárás, beteljesülés, erkölcsi igazolás, „szerencsés házasság története”. Erre a kész rendbe csúszik bele ez a sötét, ovális keretbe zárt nőalak, és ettől az egész oldal egy kicsit meg is billen.

A rajz nagyon tömör. Az arc alig kidolgozott, mégis erős benne a zártság és a befelé fordulás. Az ovális forma miatt úgy hat, mintha egyszerre lenne medál, ikon, tojás, portréminiatűr vagy valami kis privát szentkép. Ez különösen jól működik a könyvoldallal együtt, mert a nyomtatott szöveg felől nézve a figura már nem illusztráció, hanem ellenhang is: mintha a történet hivatalos lezárása mellé odakerülne valaki, aki még bent maradt a saját sötét burkában.

Szép az is, hogy a rajz vonalvezetése nyers marad. Nem akar beleolvadni a könyv tipográfiai fegyelmébe. A fekete tömeg, a sápadt arc és az ovális keret elég nyers ahhoz, hogy idegen test legyen az oldalon, de nem annyira harsány, hogy szétverje azt. Inkább csendesen átírja. Ettől a lap nem pusztán „illusztrált oldal”, hanem két külön világ találkozása: a nyomtatott, lezárt történeté és a kézzel odatett, nyitva maradó figuráé.

Az egésznek van valami nagyon finom, szomorkás humora is. Fent a nagy, emelkedett fejezetcím és a boldog lezárás, lent pedig ez a kissé komor, zárt nőalak, aki mintha nem teljesen kérne ebből a szépen elrendezett végkifejletből. Pont ettől marad emlékezetes.