Marko RODICS: Matchbox Szemű Kádár 3/1, IMM 1995

Itt a portré tekintetét nem jelképek vagy virágok fedik el, hanem egy kis játék teherautó, és ettől az egész egyszerre lesz nevetséges, kegyetlen és nagyon pontos. A fekete-fehér, hivatalos arckép eleve a történelmi komolyság nyelvén beszélne, de a szemek helyére tolt piros-fekete-fehér kisautó egyetlen mozdulattal gyerekpolccá, vitrinné és politikai kommentárrá alakítja. Mintha a hatalom arcára valaki rátette volna a saját gyerekkorát — vagy inkább annak egyik olcsó, műanyag maradványát.

A legjobb benne, hogy ez a beavatkozás teljesen abszurd, mégis azonnal értelmezhető. A jármű nem csak eltakar, hanem át is ír: a tekintet helyén most szállítás, rakomány, mozgás, tologatható tárgyiasság van. Ettől a portré már nem emberként néz vissza, hanem valami történelmi járműként működik, mintha az arc mögött nem gondolat, hanem fuvarozás, rakodás, gépies haladás lenne. A kisautó játékossága ráadásul még élesebbé teszi a gesztust, mert nem heroikus, hanem kisszerűen ismerős.

A durva fakeret és a könyvborító fegyelmezett tipográfiája nagyon jól ellenpontozza ezt a játékbolti beavatkozást. Ettől a munka nem csúszik át sima gegbe. Inkább úgy hat, mint egy száraz, tárgyi mondat arról, hogyan válik a történelem fogyaszthatóvá, tologathatóvá, majdnem gyerekszobai méretűvé. A téglafal előtt ráadásul az egész kap valami barkácsolt emlékmű-jelleget is, mintha a hivatalos múltat valaki otthon, kéznél lévő tárgyakkal szerelte volna újra.

Pont ez benne az erős: nem rombol, nem szónokol, csak odatesz egy kisautót a legérzékenyebb helyre, és hagyja, hogy minden elcsússzon tőle. Elsőre majdnem vicces, aztán egyre kellemetlenebbül pontos. Olyan munka, amelyik tárgynak álcázza magát, közben pedig nagyon hidegen beszél arról, milyen könnyen lesz az emlékezetből játék, a tekintetből pedig rakfelület.