Marko RODICS: Matrjoska Baba Szemű Kádár 3/1, IMM 1989

Ebben a tárgymunkában az a legizgalmasabb, hogy a tekintet helyére nem valami kemény, rideg jel kerül, hanem két furcsán játékos, mégis nyugtalanító kis tárgy. A fekete-fehér, hivatalos portré önmagában a történelmi komolyság terepe lenne, de a szemekre illesztett, matrijoska-fejre emlékeztető gömbök azonnal kibillentik ebből. Ettől a portré egyszerre válik gyerekjátékszerűvé és kísértetiessé, mintha a hatalom arca mögött valami végtelenül ismétlődő, egymásból kibújó szereprendszer lapulna.

Nagyon jó benne, hogy ez a beavatkozás egyszerre komikus és baljós. A két kidülledő, tárgyszerű szem nemcsak eltakar, hanem túl is játszik: nem hagyja, hogy a portré méltóságteljes maradjon, inkább valami furcsa, majdnem bábszerű lénnyé alakítja. A matrijoska-utalás különösen erős, mert rögtön hozza magával a rétegződés, a belső másolat, az egymásba csomagolt identitás képzetét. Mintha nem egyetlen arcot látnánk, hanem egy egész korszak sokszorosított tekintetét.

A durva fakeret és a könyvborító fegyelmezett tipográfiája szépen ellenpontozza ezt a groteszk játékosságot. Ettől a munka nem lesz puszta geg. Inkább úgy működik, mint egy nagyon pontos tárgyi rövidzárlat: archívum és játékbolt, történelem és giccs, hivatalos emlékezet és gyermeki tárgykultúra egyszerre csúszik egymásra. Pont ez az össze nem illés adja az erejét.

Az ilyen munka attól marad meg, hogy nem magyaráz, csak eltol valamit a helyéről. Két szem helyére odakerül két apró tárgy, és ettől az egész múlt hirtelen színháziasabb, abszurdabb és sokkal kevésbé stabil lesz. Nem hangos darab, de nagyon alattomosan dolgozik: először majdnem vicces, aztán egyre furcsább, és végül ott marad benne az ember fejében, mint egy rossz emlékmű álma.