Szofink: Looking at thing

15x21 cm marker papír
2024

Ebben a rajzban az a zseniális, hogy egy egész országkaraktert sikerül belepréselni egyetlen, kis országlénybe, aki megszállottan nézelődik. A figura egyszerre emlékeztet Magyarország térképére, egy enyhén neurotikus állatkára és valami szerethetően leharcolt nemzeti kabalára, aki már rég nem hősies, csak nagyon koncentrál. A távcső itt nem egyszerű kellék, hanem komplett lelkiállapot: gyanakvás, kíváncsiság, túlfigyelés, világszemle és egy kis provinciális pánik egyszerre.

A humor attól működik ennyire jól, hogy teljesen száraz. Nincs túltolva, nincs kiszínezve, nincs rásegítve semmilyen nagy vizuális trükkel. Egy fekete vonalas, kissé esetlen, mégis tökéletesen eltalált figura áll előttünk, alatta a felirat: „Édeshazám Looking at things” — és ennyi pont elég is. A magyaros önérzet, a kissé abszurd önmegfigyelés és az a jól ismert kollektív szokás, hogy mindent nézünk, figyelünk, kommentálunk, gyanakszunk, már benne is van ebben az egy mondatban.

Az is nagyon jót tesz neki, hogy nem akar nagyszabású lenni. Nem nemzeti allegória ünnepi kivitelben, hanem annak fáradt, vicces, nagyon pontos ellenképe. Inkább olyan, mintha a haza nem szobor lenne, hanem egy kis vakaródzó lény, aki távcsővel fürkészi a világot, és közben maga sem tudja eldönteni, mit keres. Ettől lesz egyszerre kedves, szatirikus és meglepően intelligens.

Van benne valami nagyon felszabadító is: nem tiszteletlen, csak nem hajlandó pátoszban beszélni. A hazafiságot itt nem zászlók és emelt fő mondják el, hanem egy abszurd kis figura, aki néz. És pont ettől lesz sokkal emberibb, szerethetőbb, sőt igazabb. Az ilyen munka nem fennkölt akar lenni, hanem találó — és abban viszont telibe talál.

Jó ránézni, mert egyszerre működik poénként és önarcképként. Kicsit nevetséges, kicsit szomorú, kicsit nagyon magyar. Az a fajta rajz, amin először elmosolyodsz, aztán rájössz, hogy valójában egy egész mentalitás van benne összesűrítve.