Szofink: Páciens

15x21 cm marker papír
2024

ben a rajzban az a jó, hogy a poénja nem akar több lenni annál, ami: egyszerű, közvetlen és pontos. A mankóval vánszorgó mókus már önmagában is erős figura: egyszerre esendő, kitartó, kissé megviselt és valahogy mégis nagyon emberi. A szöveg pedig szépen ráfordítja az egészet arra a fajta hétköznapi abszurditásra, amitől az ember nem hangosan nevet fel, inkább elmosolyodik, mert túl jól érti.

A rajz ereje főleg abban van, hogy mennyire tisztán működik. Nincs túljátszva, nincs köré építve semmi felesleges. Egy narancsszínű, megtört tekintetű mókus áll előttünk mankóval, fején kötéssel, fölötte és alatta a szöveg, és ez bőven elég is. Ettől az egész olyan, mint egy jól eltalált egysoros: könnyűnek látszik, de közben marad benne valami ismerős kesernyésség is. A hosszú, kissé esetlen lábak, a fáradt testtartás és a beletörődő arckifejezés külön sokat adnak hozzá.

Van benne valami szerethetően száraz hangulat. A mókus itt nem meseillusztrációs kis kedvenc, hanem egy megviselt figura, aki valahogy még mindig halad tovább. Ettől a rajz humora nem harsány, hanem visszafogott. Inkább olyan megfigyelés, amitől azért működik a kép, mert egyszerűen igaznak érződik a maga abszurd módján.

A narancs test a fekete kontúrokkal és a tiszta fehér háttérrel nagyon szépen kiemelkedik, így az egésznek van egy letisztult, plakátszerű karaktere. Olyan, mint egy független rajz, ami nem akar nagyot mondani, csak pontosan eltalál egy hangulatot. Ettől marad könnyű, szerethető és emlékezetes.